Nem is olyan rég adta kölcsön egy haverom hogy ez rómais + történelmi = biztos jó. Megnéztük és hát….
Az alapján amit olvastam róla még jó is lehet. Cézár meggyilkolásától Octavianus (Augustus) hatalomra kerüléséig.
Igaz a zseniális RÓMA c. sorozat is ezt mutatja be de, gondoltam kell esélyt adni másnak is.
Úgy gondoltam a film majd szépen bemutatja a polgárháborút a kezdetektől a végéig történelmi tabló stb…
Na ehhez képest, amit kaptam….
Az eleje még úgy ahogy elmegy. Caesart meggyilkolják de aztán a közhangulatot sikerül a gyilkosok ellen fordítani. Ez a rész például, tetszett. Jól ki volt dolgozva.
Aztán az ifjú Octavianus (A későbbi Augustus császár) meglóg hogy elkezdje a seregeget gyűjteni az árulók ellen. Persze még tök nebántsvirág a srác ezért egy volt gladiátor vigyáz rá.
NA ÉS ITT KEZDŐDIK A TAKONYFOLYAM…
Ugyanis innentől kezdve nem történik SEMMI előrehaladás a sztoriban. Először menekülnek 1 teljes órán át párszor, bebörtönözik őket párszor kiszabadulnak, amolyan kalandmúvi stílusban.
Aztán elfecsérelnek pár szereplőt akikből még lehetett volna kihozni valamit. Denzel Washington nem volt rossz a núbiai légióparancsnok szerepében erre 15 perc után simán kinyírták anélkül hogy bármi értelme lett volna a szerepének. Jó jó mondott pár okos dolgot a főhősnek de aztán ment a darálóba.
Aztán úgy másfél óra múltán végre megérkeznek Anotniushoz. Na gondolom végre jön a sereggyűjtés ( közben az összeesküvőket már nem is említik. Szegények elsikkadtak valahol a történet folyamán ) De a készítők még akarnak egy kis izgalmat így Antonius aki amúgy jóban volt Okival – bár a valóságban is voltak kisebb összezördüléseik – csak majd a Kleopátra ügy miatt fújnak össze szépen megmerényli a jövendő császárt és magát emeli a trónra. (Történelemkönyv olvasás derogál a rendezőknek mi?)
Aztán egy csomó rohadtul átlátszó klisé jön ( Megmérgezett Okit gonoszul nevetve otthagyják, nem hogy megnéznék hogy él e még stb… ) Majd egy újabb óra után amiben szintén NEM TÖRTÉNIK SEMMI a nyáladzáson meg ilyen idióta kalandelemeken kívül végül sor kerül a végső csatára ( És persze nem az összeesküvőkkel akik eddigre már rég el vannak felejtve, nem is szerepelnek már… hanem Antoniussal ) amelynek keretében 20 katona csépeli egymást az erdőben… Borzalmas…
Szóval egy teljesen felesleges időhúzós történelmileg hiteltelen ( Még a legalapvetőbb dolgok sem stimmeltek ) film volt. Meg ne nézzétek. Ez az a tipikus film ami után úgy érzi az ember hogy most 2 és fél óra pocsékba ment az életéből…
Ne nézzétek meg.