A SZERETET

“A szeretet türelmes és tele van kedvességgel. A szeretet nem irigy vagy féltékeny. A szeretet nem kérkedik: gőg nem puffasztja. A szeretet semmi tisztességtelent nem tesz. Nem keresi a maga hasznát. A szeretetet nem lehet felingerelni. A szeretet nem sejt gonoszságot. A szeretet nem élvezi az igazságtalanságot, mert az őszinteség teszi boldoggá. A szeretet mindent megbocsát, mindenben reménykedik és mindent átvészel.

A szeretet akkor sem fog meghalni, mikor a próféciáknak már vége szakad, amikor a nyelvek megszűnnek létezni és amikor elenyészik a tudás.”

^{(Szent Pál Korintusiaknak írt első levele, XIII. fejezet: 4-8.)}

 

 

Legtöbb ember, akit ismerek, birtoklási vággyal téveszti össze. Könnyű belátni, miért: kultúránk  alappillére a birtoklási kényszer. ‘Az enyém vagy’ – szól a híres dal, ‘és összetartozunk’. Nagyon kevesen gondolkoznak el ezen a hozzáálláson.

Amint eltölt a szeretet vagy a szerelem érzése, azonnal birtokolni kezdünk. Magabiztosan állítjuk: ‘a barátom!, a feleségem!, a gyerekem!, a szülőm!’ Igazolva érezzük magunkat, hogy elvárásokat támasszunk feléjük és ezt teljesen magától értetődő számunkra.

Miért is? Mert a szeretetről alkotott elképzeléseink a romantikus szerelemből fakadnak – ami viszont elvakult és őrjöngve birtokolni akarja a szeretett felet. Együtt akarunk lenni vele, ő a miénk. Érezni akarjuk magunkon a szemeit. Aztán kellenek a gondolatai. Később a testét is el akarjuk emészteni… hogy végérvényesen tulajdonunkba kerüljön.

Oly erősen vesszük egynek a szeretetet a birtoklással, hogy ha azt neszeljük meg, valaki nem akar birtokolni bennünket, akkor egyből elkezdjük érezni, már nem is szeret igazán. Mindez arra utal, hogy amit romantikus kötődésnek nevezünk, az nem szeretet. Egyfajta érzelmi vihar inkább vagy pezsdítő, ellenállhatatlan vonzódás – de nem szeretet.

Ugyanis az igazi szeretet nem birtokol. Nem is tud. Mindenki egyetért abban, hogy a szeretet lényege az adás, nem pedig az elvétel. Ez a birtoklási vágy a szükségeinkből táplálkozik. Szükség van a szeretett fél jóváhagyására. Szükség van szülői támogatásra, szükség van kitűnő osztályzatokra a gyerektől, szükség van társadalmi státuszra, szükség van anyagi biztonságra – mindig találunk valamit, amiből nincs elég. A birtokvágyó ember túlságosan összpontosít arra, amit meg akar kapni. Alig gondol mindarra, amit adni lenne képes.

Szépíthetjük a kapcsolatunkat és nevezhetjük szeretetnek, ám az csak függőség. Hazugság minden pontja. Hogyan is lennél képes szeretni egy embert, ha tőle függsz, kellenek a dolgok tőle, amire szükséged van? Az nem szeretet, hanem manipuláció. Manipulálod a ’szeretett felet’, hogy továbbra is feléd áramoljanak tőle a dolgok. Robert Palmer énekelhet arról, hogy az emberek “a szeretet rabjai” de igazából senki sem az. Az emberek a szükségleteik rabjai.

A szeretet pedig egyszerűen nem a szükség.

Egy kapcsolat kölcsönös függőséget hoz létre, ez teljesen természetes. De túl gyakran változik át az őszinte adásunk öröme a félelembe. Aggódni kezdünk, hogy hátha nem kapunk semmit cserébe. A hozzád legközelebb álló ember – férjed, barátnőd, gyermeked – hirtelen annyira fontos lesz számodra. Elkezdesz aggódni, hogy mi fog történni? Mit fog csinálni? Abban a pillanatban megszűnik a szeretet.

Az emberek néha eltűnődnek rajta, amit éreznek, az szeretet-e igazán? Ugyanezen emberek sosem töprengenek el rajta, hogy éppen szexuális izgalomba kerültek vagy nagyon szomorúak lettek hirtelen. Mi a probléma akkor a szeretet felismerésével? Leggyakrabban, mikor végső konfliktus kirobbanását sejtjük: a függőségünk mélységeit kezdjük el érezni, nem pedig szeretetünk tetőpontjait.

Léteznek jelek, amikről felismerhetjük, mikor szeretünk igazán: Nyugodt érzéssel jár. Egyenletes. Kitarthat könnyen életünk végéig. Tápláló –– az emberek megszépülnek tőle, erősödnek a szeretet hatására. Azzá válnak, akik valójában.. és nem azzá, amivé változtatni szeretné őket valaki. Az igaz szeretet nem vak vagy meggondolatlan. Épp ellenkezőleg: az emberek megértik egymást tőle, elfogadják egymást azért, ami lényüket képezi. Az igaz szeretet gyógyító erejű. Hatására az emberek felépülnek.

Amikor azt hallod, hogy ’a szerelem vak’, ’a szerelem nem tart örökké’, ’a szerelem elemészt’, biztos lehetsz benne, vágy, szenvedély vagy szükség leírását hallod. Jól is hallottad, hiszen minden vágy valóban illékony és romboló erejű.

A szeretet azonban valami egészen más: Mélyről jövő törődés érzése, amely semmit nem kér viszonzásul. Beteljesít úgy, hogy nem keletkeznek elvárásaid. Annyira ritka, hogy a legtöbb embernek – társadalmunk legnagyobb részének fogalma sincs, mi az igazi szeretet. Az emberek nem tudják elképzelni: lehetséges átérezni vagy kapni igaz szeretetet. A legtöbben még arról is meggyőzik magukat, hogy ’áh, nincs is olyan, hogy szeretet!’ Márpedig igenis létezik.

És a legjobb, ami történhet veled.

^{1988 február. Michael Crichton.}