Én és az Anime

Mint sokan mások én is az első generációhoz tartozom… 1982-ben születtem, és mint sok kisgyerek a régi jó rajzfilmeken nőttem fel. De egy idő után untatni kezdett… Nem voltam egyszerű gyerek. Untatott hogy mindig minden olyan egyszerű a mesékben, untatott hogy mindig a jó győz és nem, hogy csak győz de ráadásul csont nélkül, a rossz meg idióták gyülekezete, ami szinte determinálja a vereségre…

Az animékben az animáció új oldalát ismertem, meg ami akkor kicsiként ( és még most is ) teljesen lenyűgözött.

A jó öreg DragonBall/Sailor Moon kettősön nőttem fel és innen egyenes út vezetett a műfaj megszeretése felé. Aztán valami véletlen folytán ráakadtam az Űramazonok c. animére a tékában ami szintén az akkori rajzfilmektől/filmektől eltérő élményt nyújtott. Tesómmal azután hónapokig űrcsatásat meg bolygóölőset játszottunk. De akkor persze még nem tudtam mi is ez. Először azt hittem mangának hívják majd végül rájöttem mi az igazi neve.

Első próbálkozásaim ( amikor már tudatosan tudtam mi is az a anime) a középsulira estek de az ottani „szupergyors” net nem igazán kedvezett az anime letöltésnek. Marad a jó öreg barátom-haverjának-megvan-és-kiírja-neked-kétszázért módszer.

Arról bizonyos gőzzel teli, oldalról ami bízvást sok ezer animézőnek jelentette az első forrást is akkor halottam először, csak hát maikor a letörlésbe folyamatosan vagy azt írta ki hogy „letöltés megszakadt” vagy pedig azt már csak 22-év van hátra hát az egy kicsit lehangolt.

Aztán az egyetemmel és a szélessávú net otthoni bekötésével végre kitágult előttem az anime horizontja.

Ennek jó 4 éve és azóta nincs megállás.

Looking for a collage Maker? It’s right here, Check out http://www.collagemaker.me
MyDreamBoard is an online tool, that helps you to create your own personalized dreamboard. http://www.mydreamboard.me

3 Responses to Én és az Anime

  1. Junchidono szerint:

    Woow, neked is van már blogod és csak úgy random kell ráakadnom? 😀

    Btw, további jó írogatást, blogolást, meg ilyesmik. Ja, és üdv a WP-sek közt ^^

  2. Blasta szerint:

    Szia!

    Ebben a postban olvasd el az “Arról bizonyos…” bekezdést, tele van hibákkal 😉

    Üdv, Blas

  3. Jakker szerint:

    Vazze 82? te ilyen öreg vagy Prof? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: